nyomtat

megoszt

Olaszi Szentlélek kiáradása plébániatemplom, Nagyvárad
Utolsó frissítés:  2010-02-18
Szerző:  Emődi Tamás


A műemlék adatai
Cím: str. Dunărea 1
Kód: BH-II-m-A-01044
Datálás: 1748, torony 1876, átépítve 1905

Történeti adatok
A váradolaszi plébániatemplom az egykori ferences barátok 1748-ban épített temploma helyén épült.. Először a szentély mögötti tornyot bontották le, a homlokzat elé új barokk tornyot emelve, 1876-ban. Ezután a teljes templom külső és belső átépítésére került sor Knapp Ferenc váradi építőmester tervei alapján. A templomhajót a 20. század első éveiben elbontották, majd 1903-1905 között ifj. Rimanóczy Kálmán tervei nyomán Sztarill Ferenc építész felépítette a ma is látható eklektikus stílusú, neoreneszánsz épületet. A homlokzati tornyot átépítette és másik kettőt emelt mellé.

A műemlék leírása

A Barátok templomaként ismert épület főhomlokzata az egykori Barátok utcájára néz, déli oldalhomlokzata teljes hosszúságában befogadható a tágas Főutcáról. Homlokzati tornyai közül a magasabb középső, öt szintre tagolt. A földszint sávozott felületében nyíló egyeneszáródású ajtó fölött nyitott ívszelvény közepén kőkereszt látható. A második toronyszakasz széleit sávozott lizénák zárják, ablakát gyámköves timpanonnal koronázták. A középső szint visszatérő sávozott felületé egyszerű négyzet alakú ablak töri át. A negyedik szinten minden irányba félköríves ajtókról megközelíthető, gyámköveken nyugvó, szögletes vonalú, áttört mellvédes erkélyek nyílnak. A kijáratok fölött kaptak helyet a toronyórák.  A legfelső szinten íves vonalú erkélyek nyílnak, hasonlóan félköríves kijáratokkal. A két oldalra tervezett kisebb tornyok hasonló felületeit három szintre tagolják a bábos mellvéddel kísért övpárkányok, melyek a hajótesten is folytatódnak. Az alsó két szint sávozott felületein négyzetes és kör alakú ablakok nyílnak, felső szintjeik a nagy torony formái ismétlik. A tornyok között a hajó homlokzatára félköríves ablakok nyílnak.

 

A mellékhomlokzat a belső térrendszert tükrözi. Az az oldalfülkék és a hajó falait a tornyokat is tagoló kőbábos áttört mellvédek zárják. A falfelületet sávozott lizénák tagozzák közöttük a fülkék színes üvegű körablakai. A kereszthajó földszinti része félkör alakban kiképzett mellékkápolna. A falfelület itt is sávozott, felette kőbábos áttört mellvéd. A hajófal mentén három súlyos, gazdag díszítésű támaszív van, melyek félköríves záródású ajtókon keresztül átjárhatók, közöttük falpillérekkel szegélyezett, szemöldökpárkányos, íves oromzatú, nagy hajóablakok nyílnak. A szentély ablakai a hajó nyílásaihoz hasonlóak, csak szemöldökpárkányuk egyenesen zárul. A kereszthajó ablaka méretére nézve nagyobb de hiányzik az íves oromzata, ezt az attika vonalába épített hatalmas timpanon kárpótolja. A templom részben egybeépült az egykori rendházzal.  

 

A kereszthajós és kétoldalt oldalfülkékkel ellátott templom főbejáratán keresztül az út az orgonakarzat alatt vezet. Ennek három támaszívét karcsú iónfejezetű oszlopok tartják. A hosszhajóban kompozitfejezetes pilaszterkötegek hordozzák a boltozat tükörmélyítésű hevederjeit, amelyek szabályos boltszakaszokat fognak közre. Kétoldalt a pilaszterkötegek közti árkádok alatt nyílnak a keresztboltozatos mellékkápolnák fülkéi. A négyezet fölött csegelyeken nyugvó kupola emelkedi, oldalsó ívei a kereszthajó keskeny terére nyílnak. A szentélyt korintoszi oszlopokról induló hevederes dongaboltozat és negyedgömbkupola fedi. A mellékoltárok árkádjai fölött a falfelület domborművekkel díszített táblákra tagolt.  Effölött magas félkörívesablakok nyílnak. A szentélyt  korintoszi oszlopok díszítik, ezek hordozzák a boltozat ívét és a fékörív terhét. Az udvar felőli kereszhajó egyetlen dísze az a lizénapár amely a koronázópárkányig terjed. Az utca felőli kereszthajóban a mellékoltár közös talpazaton álló korintoszi fejezetű két- két féloszlop övez. A féloszloppár egy – a kereszthajó ablaka előtt megtört timpanont hordoz.      

 

A templom legértékesebb darabjai  - a ferencesek idejéből származó emlékek: hat mellékoltár, a szószék és néhány oltárkép. Az 1876. évi restauráláskor, amikor a templom elő tornyot is építettek az oltárok menzáit újrakészítették, a fafaragásokat pedig Proksch bécsi festő javította ki. Az új plébániatemplom felépítése után az alacsonyabb oldalkápolnák miatt az oltárfelépítményeket nagyon megnyírbálták, egyes oromzati figurákat le is vágtak, így sokat veszítve  arányosságukból. Mind a hat oltár márványozott aranyos ezüstös ornamentikájú mazgalamas szerkezetű, szép barokk oltárok.    

 

Az 1742-ben felállított Assisi Szent Ferenc oltár hullámos oromfalát tömeges pillérek támasztják alá, ezen merev taglejtésű aranyozott ruhájú angyalok s ezüst felhőkbe burkolt puttófejek láthatók. Oltárképét 1876-ban festette Mezey Lajos nagyváradi festőművész.  Az 1750-ből származó Szent Kereszt oltár felépítménye az előzőnél mozgalmasabb tagozású, de díszítésében szerényebb. A hatalmas feszület az oltárral egykorú. A legdíszesebb két oltár a Paduai Szent Antal és Szent József oltárok. Az előbbi oltárképének készítője ismeretlen szent József oltárképét szintén Mezey Lajos festette. A kissé merev alakokkal ékesített aranyozástól csillogó oltárok művészi hatását aránytalan szétszabdalásuk és előnytelen elhelyezésük kisebbíti. A szentháromságnak szentelt mellékoltár a Szent Kereszt oltárral mutat hasonlóságot. Oromzatán ezüst felhők között az Istenszem tekint le, körülötte aranysugarak terjednek szét. Neobarokk oltárképe Friedrich Silcher alkotása. A Szent Istvánnak szentelt oltár felépítménye az Assisi Szent Ferenc oltáréval rokon: egymásba olvadó pilléreken nyugszik a hullámos oromfal, amelyet aranyruhás angyalok és ezüstfelhőbe burkolozó puttófejek tesznek mozgalmassá. Oltárképe, melyen Szent Istvén felajánlja koronáját a Szűz Máriának Szamossy Elek műve.

 

A főoltárt az 1827-es belső tűzvész után neoreneszánsz stílusban újították fel, ekkor került ide Gölsz Jakab, váradi festő Szentlélek eljövetelét ábrázoló oltárképe. 1984-ben a szentélybe fehér-vörös márványoltárt állítottak. A szentély előtt jobb oldalon található a Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária oltárkép, melyet 1870-ben festett Friedrich Silscher. A bal oldali kereszthajó felső részén az irgalmasrendi templomból származó, 1755-ben készült, és a két kisgyereket kísérő őrangyalt ábrázoló főoltárkép is megtalálható. A templom kápoláiban ugyanakkor ugyanakkor számos 18. század első felében készült sírkő van befalazva.

 

A templom egyik legkiválóbb emléke az 1750 körül készült faragott szószék. Márványozott alsó részét dúsan aranyozott fafaragású ornamentika emeli ki.  – kissé aránytalanul súlyos felépítményű – alapzaton álló magas keresztet tartó angyal koronázza s körös-körül számos szent alak és anygal foglal helyet. A templom alatt húzódó kripta a barokk templom maradványa, itt nyugszik az 1736-ban elhunyt Okolicsányi János püspök.    


Válogatott irodalom
Karácsonyi János: A nagyvárad-olaszi római katholikus plébánia-templom és plébánia rövid története,  Nagyvárad, 1884.
Péter I. Zoltán: Nagyvárad római katolikus templomai, Nagyvárad, 1992.



Eszmecsere a szócikkről